Becsben. Szemtöl szemben a maestróval
By Jenö Gerendy
Negyvennyolc éves, enyhe sörpocak, őszül, kissé kopaszodik. Kedves, öreg bohém. Ki gondolná róla, hogy ő a rock fenegyereke? Nem is túl magas, nem is túl energikus, inkább olyan egyszerű, szelíd, olyan normális. (Szörnyű kimondani!) Persze én is ordítani kezdtem, ahogy kijött a színpadra. Hogy is? „Frank, Frank – és mutogattam a V-ket; ez a győzelem pillanata –, itt vagyok húsz méterre tőled!” Mert a pillanat az valóban eufórikus. Életemben először egy Zappa-koncerten, szemtől szemben (na, ez azért túlzás, mindenesetre szemben) a maestroval. Közel tizenöt éves – hogy is mondjam – rajongás (?) után először.
Azt azért tudtam, hogy nem olyan lesz a dolog, ahogy ezt gimnazista korunkban gondoltuk. Az idő múlik (hú, de banális ! ! !), és aki az ötven felé közelít, az már nemigen fog egy hatalmas gumizsiráf fenekéből tejszínhabot fröcskölni a közönségre. Vége az ifjonti hevületnek, a nagy, polgárpukkasztó koncertorgiáknak. Ez így természetes. Bár hiányzik, de hát nyugodjunk bele, erről már örökre lemaradtunk. A pukkasztás mostanság egyébként sem divat. (Pedig alaposan ránk férne.)
Szóval csalódás?! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem maradt bennem a nagy-nagy öröm és elégedettség mellett valami kis hiányérzet. Én a nagy újítót, a zenei bizarr atyamesterét, a tántoríthatatlan gúnyolódót szeretem benne. Szükség van valakire, aki időnként kijózanít illúzióinkból, tükröt tart elénk, hogy kiröhöghessük saját magunkat. Ö ilyen. (Legalábbis számomra.) Hogy nagy muzsikus, kiváló kortárs zeneszerző stb., stb?! Az hát. Hogy már vagy huszonöt éve a csúcson van, és mindvégig következetesen a saját útját járta?! Természetes. Hogy a színpadon (és az övé valóban színpad) bravúros tökéletességgel, lemezminőségben szólalnak meg az zenéi?! így igaz. És mint gitárosról nem is beszélek. Igen, a koncert lenyűgöző volt, lenyűgözően profi.
Sorra csendültek fel az ismert Zappa-melódiák, 1966-tól napjainkig, zappásan összekomponálva, egy másodperc pihenőt sem engedélyezve a közönségnek és a zenészeknek. Nagyon jó volt hallgatni. Együtt énekeltünk vele, Ike Willisszel, vagy éppen Bobby Martinnal. Ebben az együtténeklésben nagy-nagy örömömre különösen élen járt egy csapat hazámfia (akik éppen előttem álltak). Aztán a szólók – az övéi, Bruce Fowler harsonaszólói vagy Kurt McGettrick basszusszaxoíon-szólói, vagy Ed Mann ütőjátéka ... Mit mondjak? Óriási! És a mozgása, ahogy kedves enerváltsággal vezényli ezeket a gyilkos szatírájú muzsikákat, majd hirtelen T alakba merevedik, a másodperc tört részéig megálljt parancsolva a többieknek, hogy aztán egy intésére újabb fergeteges futam kezdődhessen.
Űristen, milyenek lehettek ezek a számok, amikor először szólaltak meg koncerten?! Na és amikor szólózott, mindig szertartásosan előrelépve a színpadon, ahogy a Főnökhöz illik. Nála nincs semmi vonaglás, heroikus póz, együttnyúlás a gitárhúrral; nyugodtan, szinte mozdulatlanul áll, fejét kissé lehajtva, csak az ujjai mozognak, de azok nagyon. Utána rágyújt, miközben a zenecirkusz folyik tovább, a félig égett bagót valahová leteszi, hogy a karmesteri pálcáért nyúlhasson, vagy egy újabb rágyújtási manőver következzen. A bagók meg csak égnek tovább mindenfelé a színpadon.
Szóval ezek felejthetetlen pillanatok. Hogy mégis mi a fenét hiányolok, mi ez a pici csalódottság? Ilyen egy turnékoncert, mert ilyennek kell lennie. A legismertebb zenéknek kell megszólalniuk, ha úgy tetszik, a slágereknek. Bár ez a szó a legkevésbé sem illik Zappa világához. Hadd ne kelljen magyaráznom, hogy miért. Zappa mindig egységes egész albumokat készít; ezek nem nóták egymás után, még akkor sem, ha a címek ott olvashatók a borítón, hanem részekből álló zeneművek. Formailag ugyan bonthatók (legalábbis lemezeinek egy része) számokra, és ezek a számok az egészből kiemelve is megállják a helyüket... csak éppen elveszítik az egészen belül elfoglalt jelentőségüket. Üj környezetbe helyezve pedig óhatatlanul idézőjelek közé kerülnek, idézetekké válnak. Zappa idézi Zappát. Fura csavar.
Most is ez történt. A számok jól felépített és összedolgozott, gyönyörű szólókkal tarkított füzére egy nagy, egységes idézetté alakult, amely a Főnök eddigi életművét hivatott reprezentálni. Baj ez? Nem, egyáltalán nem, különben is a turnékoncertek kényszerű belső logikájából adódik, arról nem is beszélve, hogy ez az idézős játék nemhogy nem idegen Zappától, hanem egyenesen következik eddigi életművéből. Csak most éppen nem más került pellengérre, hanem saját magáról, műveiről beszélt. Becsületére legyen mondva, itt sem nélkülözte az iróniát.
Persze az iróniából a közönségnek, pontosabban az osztrák (és magyar) közönségnek is jutott egy jókora adag. Az egyik szám közben ugyanis, egy gyönyörű basszusszaxofon-szóló alatt hirtelen a Kék Duna keringő dallama szólalt meg egy másik hangszeren. Mondanom sem kell, a mester előzőleg halkan konzultált a partizánakcióról. A két szaxofonos egy ideig még versenyzett egymással, ki bírja tovább szuszszál, de a meccs eleve el volt döntve. A basszusszaxofonos feladta, és pillanatok múlva már az egész banda a Kék Dunát húzta. Enyhén trottyos stílusban, a közönség legnagyobb megelégedésére. Zappa mester pedig vidáman dirigált, sőt még táncra is perdült.
Talán ez maradt meg bennem a legjobban, még másnap is a fülemben nyivákolt a dallam, ahogy a Kärntnerstrassén sétáltam. Nem sok híja volt, hogy fütyörészni ne kezdjek. Igen. Zappa a legnagyobb. Kár, hogy nem itthon találkozhattunk vele. Hogy ez hol és miért akadt el, nem tudom, csak annyit hallottam, hogy tárgyaltak vele, és ő szívesen jött volna.
Se Frank Zappa, Pink Floyd, George Michael, Michael Jackson
– Valóban tárgyaltunk vele – erősíti meg az értesülést Jónásné Hidasy Eleonóra, a Talentum KISZ Kulturális Fórum, az IRI örökébe lépett koncertszervező intézmény részéről.
– Igaz, hogy szívesen eljött volna Budapestre is, de végül nem fértünk bele a turné programjába. Mi sokkal kevesebbet tudunk fizetni a nyugati vendéglátóknál, s az ő esetében is az történt, mint George Michael vagy a Pink Floyd esetében, hogy a budapesti fellépés napjára egy nyugat-európai város is jelentkezett, ahol nagyobb gázsiért szerepelhetett.
– Mennyi az a nagyobb és kisebb gázsi?
– Nem adhatom ki egyetlen művész fellépti díját sem, ez üzleti titok.
Note. The concert in Vienna was on May 8, 1988. Parts of the concert recording were included in the albums The Best Band You Never Heard In Your Life, Make A Jazz Noise Here, Broadway The Hard Way, Trance-Fusion, The Frank Zappa AAAFNRAA Birthday Bundle, The Frank Zappa AAAFNRAAAAAM Birthday Bundle. (FZShows)