Házmester és a húsvéti borravaló

By János Zoltán

Ifjúsági Magazin, February 1983


INTERJÚ FRANK ZAPPÁVAL

 A rockzene egyik apostolát, az amerikai Frank Zappát alig ismerik nálunk. A rockkönyvek és -lexikonok ugyan foglalkoznak vele, élőben viszont nem láthattuk-hallhattuk, s lemezei is ritkán jutnak el hozzánk. Idehaza a „rock fenegyereke” jelzőt ragasztották rá, s különc viselkedéséről érkeztek szórványos hírek és pletykák. Pontosabb a kép, ha azt mondjuk, hogy ó a Nagy Újitó. Londonban több napos keresgélés és telefonálás után sikerült – egy ügynökség közvetítésével – találkozót megbeszélni vele. Európai koncert-turnéja alatt, pentonville-i szálláshelyén jött össze az interjú. Előzőleg kikötötte, hogy kép- és hangfelvételt nem készíthetünk róla, s dedikáció gyanánt is csak két lemezborítóra véste fel szálkás betűkkel a nevét.

Véleménye szerint mennyit változott a rockzene az elmúlt húsz év alatt?

– Két példát mondok. A Rolling Stones most próbál meg új szűzességre szert tenni, hogy válaszolni tudjon a punkunokáknak. A Who meg avval van elloglalva, hogy elpusztítsa posztumusz művét! Minden üzlet ma már ezen a világon, miért pont a rock maradt volna ki ebből ! Ennek ellenére sokan vannak még, akik rendíthetetlenül gyártják az emészthetetlen műanyag kolbászkáikat. De azért a mi álláspontunk is érthető, hiszen mind családosok vagyunk, mondta a házmester, hogy megindokolja a húsvéti borravalót.

S mennytt változott Ön?

– Én mindlg igyekszem egzakt lenni. És állandó.

Az egyik legtermékenyebb előadók közé tartozik. A jövőben is ilyen iitemben szándékozik megjelentetni a lemezeit?

– Nem. Eddig csak lustálkodtam. Most akarok igazán rákapcsolni.

Egy ideje csak szólólemezei jelennek meg, mi lett a kísérő egyiittesével, a Mothers of Inventionnal?

– Maradt, ha változó tagokkal is. Főként a koncenteken láthatók.

Mi alapján választja meg, hogy kivel zenél?

– A hasonló zenei világ és az alkalmazkodóképesség dönt. Mindig nekik kell hozzám idomulniuk !

A rockzene fenegyerekeként ismerik Önt sok helyütt. Mi erről a véleménye?

– Hülyeség. Mindent összefirkálnak rólam. Az enyémnél nagyobb felhajtást is csináltak már, csak nem volt értelme annak a cécónak.

Hogy áll a közönséggel?

– Kösz. Nálam szabadon vadulhatnak a gyerekek, engem úgysem tudnak túlszárnyalni. Csak az idegesít, ha a közönség nem reagál a bulira. Akkor egy kicsit odarakunk még.

Bizarr ctmeket ad a lemezeinek, ami irritálja az emberek egy részét.

 – Akkor elértem a célomat.

1981-es tripla lemezének – Fogd be a pofád és gitározz a elme – honnan származik az ötlete?

– Régóta szerettem volna egy instrumentális lemezt készíteni, amelyen jól kigitározhatom magamat. A cím egyébként önmagáért beszél.

Mi a véleménye a punkról és az új hullámról?

– Nem érdekel. Engem csak az foglalkoztat, amit én csinálok. De minél több zene van, annál jobb, mert sokkal nagyobb a választék és ettől mindenki boldog lesz. Különösen a lemezgyárosok.

DISZKOGRAFIA:

Blaokouts 1 és 2 (1962, a Blackouts együttessel) ; The Omens, Crazy Omens (1963, az Omens együttessel) ; Magic Mufflers, Captain Glasspack and his Magic Mufflers (1963, a hasonló nevű együttessel). Késöbbi lemezein már a változó felállású Mothers Of Invention együttes kíséri: Freak Out (1964) ; Absolutely Free (1966) ; Lumpy Gravy, We're Only ín It for Money (1967) ; Mothermania 1, Uncle Meat, Motlhermania 2 (1968) ; Hot Rats, Worst of the Mothers, Burnt Weeny Sandwich, Mothermania 3, Motherdays (1969) ; Mothers, Weasels Ripped My Flesh, Mothers Of Invention (1970) ; 200 Motels, The Mothers Fillmore East, Zappa and . . . Zappa and Ella (1971) ; The Wor1ds Greatest Sinner, Just Another Band From L. A., Waka-Jawaka, Waka-Jawaka/Hot Rats, The Grand Wazoo (1972) ; Cruisin With Ruben and the Jets, Over Nite-Sensation, No Commercíal Potential (1973) ; Apostrophe, Zappa and Mothers, Roxy and Elsewhere (1974); Bongo Fury, One Size Fits All (1975) ; Zappa and, Zoot Allures (1976) ; Studio Tan, Zappa in New York, Lather I, Lather (1977) ; Studio Tan (1978) ; Sleep Dirt, Orchestral Favorites, Sheik Yerbouti, Joe's Garage Act 1 (1979) ; Joe's Garage 2 és 3 (1980) ; Tinseltown Rebellion, You Are What You is, Shut Up'n Play Yer Guitar (1981) ; Ship Arriving Too Late to Save a Drowning Witch (1982).

Note. The discography has not been corrected, it is in its original form.