A rock fehér elefántja

By L. N. T.

Sztár Magazin, August 1988


EXKLUZÍV INTERJÚ FRANK ZAPPÁVAL

Csaknem negyedszázada szerepel a rockzene élvonalában Frank Zappa, a kitűnő muzsikus és – ha lehet – még kitűnőbb fenegyerek, aki nemcsak gitárral, hanem kihívó magatartásával és szövegelésével is föl tudta bosszantani közönségét. A lehiggadt, már csak a zenére koncentráló Zappával bécsi koncertje után készült exkluzív interjúnk...

– Szó volt róla, hogy Magyarországon is fellép. A budapesti pletykák szerint a koncertje politikai okok miatt maradt el.

– Európai turnémat Lengyelországban akartam kezdeni, és utána Magyarországon folytatni. A keleti blokk országai közül valóban ez a kettő jöhetett számításba. Hogy végül is nem valósult meg a terv, nos, ennek részben pénzügyi okai voltak, és az időpontban sem tudtunk megegyezni. Politikai szempontokról szó sem volt.

– Huszonhárom éve van a rockszakmában. Hogyan látja az eltelt több mint két évtizedet? Ez a műfaj időközben hatalmas változásokon ment keresztül, de ön változatlanul azon kevesek közé tartozik, akik – miközben semmiféle divatnak nem hódoltak be – változatlanul népszerűek. Hogyan sikerült megtartani a pozícióit?

– Nincs receptem arra, hogy bármit is hogyan kell csinálni. Csinálom, és ugyanúgy élvezem, mint huszonhárom évvel ezelőtt.

– Mégis, milyen zenét játszik? Ez rockzene, vagy más műfajba sorolná magát?

– Kénytelen vagyok rockzenésznek nevezni magam, hiszen alapvetően rockhangszereken játszom, és a zenekarom rockműsorokban lép fei. Mégis, a zenénk valóban más, mint a többi szimpla rockzene. Mert, ugye, nehéz lenne azt mondani, hogy mostani műsorunkban például Ravel Bolerója rockzene lenne...

– Miért rockhangszereken játszanak, ha nem igazán rockzene az, amit csinálnak?

– Gyakorlati megfontolásokból. Egyrészt ezek a hangszerek könnyen szállíthatók, másrészt egyedül alkalmasak arra, hogy megszólaljanak az elektronikus erősítési rendszerekben.

– Mit jelent az, hogy a zenéje több, mint rockzene?

– A zeneszerzőnek a dal megírása során figyelembe kell vennie, hogy milyen hangszerekre komponálhat. Nekem, aki nap mint nap fellépek a zenekarommal, gondolnom kell arra, hogy hiába szeretnék, mondjuk, fagottra írni egy dalt, ha az nem hangzik jól a hangfalakon, úgy mint például a szaxofon, a trombita, az elektromos billentyűshangszerek vagy a gitár.

– Összehasonlítva más zenészekkel, önben van valami könnyedség, humor. Olyasmi, ami a rock kezdeti korszakában sokakra jellemző volt, aztán szép lassan meghalt...

– Szerintem mindenkinek szüksége van humorra, így a zenében mindig is lesz helye. Ebben a műfajban komolykodva játszani szinte a büntetéssel egyenlő.

– A mai zenészek túl komolyan veszik magukat?

– Magukat is, az üzletet is, a karriert is, szóval: mindent túl komolyan vesznek. Kezdetben a rock and roll nem azt jelentette, mint most. Minden nagyon rendezetlen volt, senki nem tudta, hogy mi fog történni. Kimentéi a színpadra, és szerencséd volt, ha a közeledben volt egy jó erősítő, és fel tudtad hangosítani a szerzeményedet. Ma már ez teljesen más.

– Lehet még hinni a rockzenében?

– A rock and roll még ma is óriási területet ölel fel, és elsősorban azoknak szól, akik táncolni szeretnek. A mi zenénkben kevés a rock and roll.

– Nem is őrülnek meg érte milliók, mint például Madonnáért.

– Ez így van, mégsem azt jelenti, hogy a minőség nem kell az embereknek. Bármilyen furcsa is, én elég jól megélek abból, amit csinálok.

– A filmjei is ugyanarról szólnak, mint a zenéi?

– Nehéz erről beszélni, mert biztos vagyok benne, hogy egyetlen filmemet se látta.

– Igen, Magyarországon elég nehéz hozzájutni a filmjeihez...

– Ha most mesélni kezdenék magának, hogy miről is szól egy-egy filmem, biztos vagyok abban, hogy az egymás mellé rakott képek elmesélése teljesen értelmetlen lenne. De ha megadnék hozzá egy kulcsot, hogy hogyan kell olvasni, akkor biztos, hogy ugyanazt fedezné fel benne, mint a zenémben.

– Hogyan tud ilyen közvetlen hangulatba kerülni a koncertjein a közönséggel? Miért fontos ez?

– Az Egyesült Államokban sokkal könnyebb dolgom van, mert mindent értenek. Európában nehezebb, mert nem elég az, hogy értenek és beszélnek angolul. Szóval, aki nem amerikai, az csak érti a szöveget, de nem biztos, hogy meg is érti.

– Igaz, hogy éppen ezért nem turnézik szívesen Európában?

– Megpróbálom elmagyarázni. Szeretem az itt élő embereket, az országokat, az ételeket, de egyszerűen utálók utazni. És tudja, az USA-ból Európába eljutni nem egyszerű dolog: sok unalmas órát kell eltölteni a repülőtereken, a vámnál.

– Gondolta volna a kezdet kezdetén, hogy huszonhárom évig is tarthat ez a siker?

– Az elején semmire sem gondoltam. Csináltam, csináltam, és egyszer észrevettem, hogy egyre nagyobb és nagyobb leszek. A mi kis országunkban kereslet és kínálat határoz meg mindent. Amit mi csináltunk, arra volt kereslet: vették a lemezeinket, és eljöttek a koncertjeinkre. Ez ilyen egyszerű.

– Mit jelent ma a fiataloknak Frank Zappa, hiszen a mostani korosztály már alig-alig ismeri a rock fénykorát?

– Ma már valóban másként viszonyulnak a rockzenéhez a fiatalok. Nem ismerik a régieket. Egy Zappa-rajongó például csak a legutóbbi négy lemezemet tudja meghallgatni. De fontos, hogy legalább ezeket ismerik, és jó, hogy szeretik és tetszik nekik, ha talán mást jelent is, mint a mi korosztályunknak.

– Mi a rock and roll ma?

– Üzletté vált. Az USA-ban a rockzene ma már nem művészet, hanem reklám. Lehet, hogy ez szégyenletes, de tény. Régebben az úgynevezett polgárpukkasztó rock nyíltan támadta a begyöpösödött eszméket – zenében és életformában. Ez véglegesen a múlté. A zenészek abban a reményben írnak dalokat, hogy felbukkan majd valahol egy sörgyáros, aki hajlandó a reklámkampánya során a muzsikájukat felhasználni, s így dollár-milliókhoz juthatnak. Sokakat már kizárólag ez vezérel a dalok komponálásakor. Már nincs szó művészetről, csak az üzlet művészetéről.

– Nem hajlandó ebben részt venni?

– Először is: utálom a sört, s számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy megkeressen egy sörgyáros, és azt mondja: a számommal akarja reklámozni a sörét.

– Mégis, mit mondana, ha egyszer ez megtörténne?

– Attól függ, mennyire beteges az ötlet. Ha azzal az ötlettel állna elő, hogy miért ne használhatnánk jazz-zenét egy sör hirdetésére, talán azt mondanám: Oké, így talán hallhatnék a tévében jazzt, ami mellé történetesen sört is isznak.

– Mik a tervei? Utolsó lemezének az a címe, hogy „Nem tudod színpadon megcsinálni”. Ez azt sugallja, hogy nem lehet tovább csinálni ezt a stílust?

– Nem. Azt jelenti, hogy mi olyan produkciót nyújtunk a színpadon, amelyet más zenészek már nem tudnak, vagy nem akarnak. Mi még tudjuk, hogyan kell ezt csinálni.

– Megdöbbentett, amikor dolgozni láttam: két és fél órát töltött a próbával, végigvett minden számot.

– Igen, és ez mindennap így van.

– Nem használnak playbacket?

– Nem.

– Ez olyan, mint maga a történelem. Ön a rock ritka „fehér elefántja”?

– Hát igen. Mi ilyen régimódi zenészek vagyunk.

– Ön szerint ez a zene más, mint a többi?

– Nézze meg: kimennek a színpadra, és úgy csinálnak, mintha valódi lenne az egész.

– Nem baj, hogy mások másként zenélnek? Esetleg kevésbé színvonalasan?

– Nem. El kell fogadni, hogy van olyan közönség, amelyik a playback zenét kedveli. Számomra ez fel sem merül, de az a fontos, hogy emlékeztessük őket: van más módja a zenélésnek. Amit mi kezdtünk, és ma is él.

L. N. T.