Új zene késő este
By Zoltán Farkas
[..]
EÖTVÖS PÉTER mélységekig hatoló darabja, a "151. zsoltárin memóriám Frank Záppá" e tekintetben rokona Usztvolszkaja kompozícióinak. Mint a műsorfüzetben olvashattuk, Eötvös 1993 nyarán, egy Varése-lemez felvételén dolgozott együtt a neves rockzenésszel, aki a lemezfelvétel rendezője volt. A munka befejezése után néhány héttel az ötvenhárom éves Zappa meghalt rákban. Eötvös maga fogalmazta meg a lehető legrövidebben a Zappa halála ellen tiltakozó "zsoltár" lényegét: "Úristen, mit tettél!".
A partitúra elejére a következő feliratot helyezte el a zeneszerző: "Dieser Psalm ist ein Protest, kein Lobgesang. / Sieben zweistimmige Strophen, fünf Refraine im Rundgang. / Ein Protest, kein Lobgesang. / Die Nummer 151. / In memóriám Frank Zappa." (Ez a zsoltár tiltakozás, nem dicsőítő ének. / Hét kétszólamú versszak, öt refrén körben járva. / Tiltakozás, nem dicsőítő ének. / A 151-es szám. / In memóriám Frank Zappa.)
Ez a különös – Eötvös szavaival élve az amerikai akciófilmek plakátjait idéző – néhány sor a műnek nem csupán tartalmi összefoglalása, hanem építőanyaga is: a kézzel illetve lábbal megszólaltatott két nagydob hét strófája nem más, mint e mondatok fonetikájának és jelentésének zenére fordítása. A beszélő dob, a dob mint az emberi nyelv áttételének lehetősége az ősi afrikai dobzenékre emlékeztet, s ez az érzésünk megsokszorozódik, amikor a máskor oly kezes nagydobbal viaskodó Rácz Zoltán rituális táncát nézzük, s bőrünkön érezzük Frank Zappa nevének betűit, melyet az előadó körömmel karcol a kifeszített bőrre. A kifejezés az artikulálatlanságig jut. A hatalmas erővel megütött fémlemezek és az egymáshoz csapott csőharangok hangereje mármár az elviselhetetlenségig fokozódik.
A hangverseny utáni beszélgetésből tudtam meg, hogy az egyik – az átlagosnál érzékenyebb befogadóképességgel megáldott – hallgatót fizikai rosszullét fogta el a fémlemez hangerejétől, s el kellett hagynia a termet. Ugyanakkor – e szélsőséggel ellentétben – a zenei forma például nagyon is átgondolt, sőt kiegyensúlyozott. Az első strófa bőrbe karcolt betűire a hetedik strófa rímel, a belső strófák pedig ugyanazon anyag variánsai. A változatképzés egyik eszköze a nagyszámú ütős arzenál felvonultatása: Eötvös a puszta kéz használatán kívül tizenötféle dobverőt ír elő a nagydob, a gongok, a fémlemezek és a csőharangok megszólaltatására. Maga a notáció is hihetetlenül precíz és minden mozzanatában kidolgozott. A strófákban csak a két nagydob, a strófákat tagoló refrénekben csak a fémhangszerek játszanak szerepet. Bevallom, elkápráztatott a különféleképp megszólaltatott és rafináltan lefogott csőharangok és fémlemezek felhangorgiája, s azon töprengtem, vajon képese az elektronikus zene nyomába lépni ennek a gazdagságnak.
Végül is minek tartsuk Eötvös darabját? Istennel perbeszálló ellenrítusnak vagy színpadias elemekkel ellátott látványos szólista-mutatványnak? A 151. zsoltár véleményem szerint mindkettő. S azt a tényt, hogy a mélyen szimbolikus gondolat és a lehető legnagyobb hatásra törekvő, külsőséges eszközök jól megférhetnek, sőt keveredhetnek egy kompozíción belül, korunk egyik jellemző tünetének véljük.
Annyi bizonyos, hogy ha Eötvös egy archaikus görög polisz polgáraként alkotta volna meg művét, a város lakói száműznék, vagy legalábbis megkérnék, hagyja el az ősi földet. Még bajt hozhat rájuk, hiszen a hübrisz bűnébe esett. A halál felett érzett tehetelen haragjában szembeszállt az istenekkel.
Mi több, kifejező eszközeinek megválasztá-sában elvetette a ménéket, és megszegte a "Semmit se szerfelett" ősi tilalmát. Lám, újra odajutottunk a művészet már kétszer is megemlített, de mind ez idáig ki nem mondott alapkérdéséhez.
[..]
1. This article is about the November 19th, 1994 concert of the Budapest Festival Orchestra, which featured works by Galina Ustvolskaya, Péter Eötvös and László Sáry.